Apám Kurva Gazdag

TooNormal2010. november 27. 23:47

Brrrrrr, a csengő

A legtöbb iskolában van kapucsengő. Nálunk nem volt (egyik iskolámban sem). Egy jó darabig az AKG-ban sem volt. Most azonban minden liberális (pardonbocsánat, személyiségközpontú) elv ellenére van. Érdekes mellékzöngékkel.

A kapuügyben történt új fejleményekről írt posztok hamarosan érkeznek.

Engem sosem érintett a csengő, ugyanis otthoni kajából ebédelek és nem megyek ki a CBA-ba ebédszünetben. Cigarettázni sem cigarettázom. Engem tehát teljesen hidegen hagy a csengő és a vele járó regulahalmaz, a péntek délutánok kivételével. Hogy mi ez a csengő és milyen regulahalmazról beszélek? Kezdjük az elején.

Adott egy tanuló. Őt és barátait egy szórakozóhelyen (kocsmában - a szerk.) előállítják, mert kisebb mennyiségű fehér porral (nagyobb mennyiségű illegális tudatmódosítóval - a szerk.) flangálnak. Természetesen az AKG szellemiségével összhangban nem vágják ki őket, mint macskát szarni, megbeszélés, ilyen-olyan terápia, pár hónap múlva talán megint. Gondolom, nincs elkárhozott lélek, mindenkit megpróbálunk megmenteni. Oké. A dolog következménye az, hogy felszerelik a kapucsengőt és ebédszünetben többé nem lehet kilépőcédula nélkül elhagyni az iskolaépületet.

Nem kilépőcédulának hívják, hanem ennek is van valami frankó, személyiségközpontú neve. Mégis, annál a kifejezésnél maradnék, amit már az Abigél bentlakásos iskolájában is oly stílszerűen és helytállóan használtak Szabó Magda alakjai. Ez ugyanis tökéletesen leírja a helyzetet: ha ki akarsz menni az épületből, akár csak fél percre is a kocsihoz, kell egy papír a patrónus aláírásával, hogy [gyerek neve] [ettől eddig] elhagyhatja az iskolaépületet [tanár aláírása]. Már külön formanyomtatványa is van ennek az egésznek. Eleinte csupán a rendőrségi vizsgálat következményeként, rövidtávú dologként emlegették a csengőt és a kilépőcédulát, de valahogy ottmaradt. Nem is volt kedve eltűnni.

A korgó gyomrú gyermekek szívása M. szavaival élve egyéni szociális probléma. Akik azonban érdekesebbé tették az egész szituációt, azok a cigarettázók voltak. Nekik törzshelyük ugyanis a suli melletti CBA, az iskolaépületben ugyanis igencsak visszás lenne dohányozni. Az ajtók bezárása után jöttek a vécék, mint a gyors slukkok helyszínei. Később a konyhán keresztül(!) szöktek ki egészen addig, míg ezt a lyukat nem foltozták be a tanárok.

Folyamatosan zajlik a macska-egér harc, ahogy az iskola – a gyerekek egészségének és (vállaltan!) image-ének védelmében – próbálja megakadályozni az iskolán kívüli dohányzást. Egyes tanárok (például Nó.) órái előtt és után csendőrként körbejárja a vécéket, dohányos kölköket keresve. Az egészben persze az a legizgalmasabb, hogy értékelhető konklúzió és következmény nélkül zajlik az üldözősdi.

Most mondhatjátok, hogy „jaj, L., hiszen te még nem csináltál semmi rosszat (vagy csak nem kaptak el semmiért), honnan is tudhatnád, talán több megy ott, mint lelkizés”. Touché, elfogadom. Mégis, vajon akkor miért az a köz álláspontja, hogy ilyenkor amúgy sem történik semmi, csak beszéltek egy kicsit a patrónussal és minden megy tovább? Senkit sem láttam még a cigaretta miatt kicsapni, vagy akármilyen büntetés által sújtani. Nem is kötelező ezért büntetni a gyereket, nem. De akkor mire fel ez az álszent, szemforgató üldözősdi? Keresitek, elkapjátok, ejnyebejnye, majd vissza az első mezőre? És ha nem így van, és tényleg van büntetés, akkor mire fel él bennünk a „büntetésként beszélgetés” képe és a tanárok miért nem változtatják meg? Gyakorló pedagógusok tudhatnák, hogy ha azt hisszük, nincs büntetés, a fenyegetés fikarcnyit sem fog számítani.

Nemrég édesapámmal folytattam egy beszélgetést a tárgykörről (a blog jó ismerője). Nagyjából az alábbi párbeszéd zajlott le köztünk:

„- Komolyan, ha el akarják kapni a cigizőket, szerintem lennének olyan szülők, akiket zavar ez annyira, hogy összedobnák a pénzt egy-egy füstjelzőre az összes klotyóba. Én magam örömmel veszek egyet, mennyi az, nyolcezer forint?

- Jó, de látod, hogy semmi következménye nincs.

- Ez a baj.”

Még egy külsős is így látja. Kedves tantestület, ha ez egy fals kép, javítsák ki, mert ez árt az iskola image-ének, nem a cigarettázó gyerekek! És ha nem fals, akkor meg mire fel a szemforgatás?

2 Tovább

TooNormal2010. november 16. 01:25

A kilépőkártya és a vele járó nevelési elvek

Ahhoz képest, hogy a harmadik, ajtóval kapcsolatos írásom abszolúte breaking news volt (a délutáni csibe után közvetlen meg is írtam a bejegyzést), a már múlt hét hétfőn megkapott kilépőkártya kapcsán csak most írok posztot. Újra körbejárom a már nem egyszer tárgyalt ajtótémát, s újabb kérdéseket vetek fel. S ki tudja, talán előkerül egy régi kommentelő is.

Aki vette a fáradságot, hogy a szünet előtti péntekre (magyarán a megbeszélt határidőre) behozzon magáról egy igazolványképet, az hétfőn már villoghatott is szupermenő kilépőkártyájával. Hétfőn azért – ha jól tudom – senki sem végzett fél kettő előtt, így a „jajj-ezredjére-is-elfelejtettem” Cavinton-aspiráns osztálytársaim egyelőre szerencsések voltak. Igen ám, de voltak, akik keddre sem hozták be (ne feledjük, szünet utáni keddről beszélünk, s szünet előtti péntek volt a határidő), s ekkor egy – teljesen váratlan és szokatlan – lépés következett a tanároktól: kijelentették, hogy akinek nincs kártyája, itt kell, hogy maradjon fél kettőig.

Mindamellett, hogy a kijárási tilalom létjogosultságát nem itt fogom kitárgyalni, annak én csak örülni tudok, hogy az iskola tartja magát a saját szabályaihoz: kilépővel lehet kimenni, ha nincs kilépőd, nem mész ki. Az egy dolog, hogy például ennek a posztnak kapcsán többen megkérdezték tőlem, miért jó az, ha idióta szabályokat erőltet az iskola, de megint csak a tekintélyre hivatkoznék – mindemellett persze kár, hogy pont a „kapuügy” az egyetlen dolog, ahol ennyire a sarkukra állnak – itt van két jó példa is az ellenkezőjére.

A lényeg a lényeg: hoztak egy szabályt, s betartatják – s ismétlem, nincs itt a helye a szabály létjogosultságáról szóló diskurzusnak. Higgyétek el, kedves olvasók, nem azért javaslom a megkülönböztetést és a büntetést és a következményeket, mert egy kockafej vagyok – még akkor sem, ha sokszor teszek ilyen árnyalatú cinikus megjegyzéseket. Mindössze azért, mert vannak olyan esetek, amikor hatékonyabb a következmény (akár csak a potenciális következmény – s szándékosan nem a ’büntetés’ szót használom), mint a szépen kérés. A nyakamat rá, hogy sokkal hamarabb elintézte/elintézi a maradék gyerek a kilépőkártyához szükséges kép elkészítését, mint bármennyi nyitáson vagy máshol elhangzó kérlelés hatására tenné.

Az ajtó kapcsán még egy gondolat: elméletben a 13:30-ig tartó zárás azt jelenti, hogy a diákok nem mennek ki ebédszünetben a „kétes elemekhez”, akiktől meg kell eltűnnek, mint a szörnyek a kisgyerek ágya alól, ha felkapcsolják a lámpát? Másrészt – ennek fényében – mi van azokkal az évfolyamokkal (mint mi), akik – lévén ebédszünetük fél kettő után – azt az értékes fél órát odakint tudják tölteni?

Ha valaki eddig nem tájékozódott volna, az alant megtalálható részlet talán segít megítélni, mit gondol a tantestület a kérdésről.

„A bizalom az iskola tanulói irányába véleményem szerint nem csökkent, és ahogy az a szövegből is kiolvasható, egy alaposabb kivizsgálás derített fényt arra, hogy veszélyben lehetnek azok a diákok, akik kijárnak. Most függetlenül attól, hogy ez milyen veszélyezettség, vagy hogy ki mit gondol ennek jelentőségéről (mondhatod azt is, hogy "az ő dolga, ha veszélynek teszi ki magát"), a kockázat létezik, a nevelőtestület döntött, hogy ezt komolynak tekinti (50 felnőtt ember felelősen mérlegelt), és a diákok védelmében nem vállalta a további kockázatot.” – Baranyai István hozzászólása

Mindenki ítélje meg magának a szituációt – amíg nincs új fejlemény, részemről minden elhangzott a tárgyról, amit mondani, kérdezni vagy felvetni szerettem volna.

0 Tovább

TooNormal2010. október 22. 20:41

Még egyszer az ajtóról

Elnézést kérek mindenkitől, aki már unja. Én nem unom, mert érdekes újdonságokba botlottam.

A szerdai csibén – többek között – a kapu is előkerült témaként, mert ugye a kilépőkártya miatt kellett róla beszélnünk. Természetesen egyből vita alakult ki. Nem is a kártya miatt, hanem egyáltalában az egész kapu miatt. Alant szeretnék megosztani veletek néhány felmerült érvet – természetesen, mivel a gyerekektől származnak, mind kontra és nem pro.

Kezdjük ott, hogy amióta nincs kijárás, a cigarettázó gyerekek rendszeres időközönként megszállják a vécéket és az öltözőket. Ezek a helyiségek utána elviselhetetlen állapotba kerülnek, mind szag, mind az egy főre jutó rákkeltő anyag tekintetében (nálam cigihez jobban értő ember kérem, majd pontosítson). A nemdohányzó gyerekek teljes joggal vetik fel a kérdést: velük most mi lesz? Fulladjanak meg? Patrónusom – ki kell emelnem, hogy ő nem képezte szerves részét a kapuügyi vitáknak anno – notálta az érvet, magyarázattal ott helyben nem tudott szolgálni (természetesen azért is, mert nem volt része a vitáknak).

A másik a kártyával kapcsolatos, s ugyanazt a csúnya, őskonzervatív elképzelést veti fel, amit már az előző írásomban feszegettem: miért nem egyénre szabott ez a bizonyos tiltás? Sőt. Patrónusom szerint a „komoly szülői nyomás” szerves része volt a kapu felállításának, erre mondjuk nem leltem utalást a Baranyai István által figyelmembe ajánlott beszámolóban (az idevágó részlet később). Ha a szülői nyomás ekkora jelentőséggel bírt, akkor máris van egy alapvető kérdés – s rendkívül örültem, hogy nem én voltam az, aki feltette: akkor miért nem mehet ki az a gyerek, akinek engedi a szülője? Még csak logisztikai hercehurcával sem jár! Úgy, ahogy a kártyára rá lesz írva, ki mikor mehet ki, ugyanígy lehet rajta jelezni, kimehet-e a gyerek vagy sem. Arra nem gondolok, hogy pont az AKG lenne az az iskola, amelyik a szülők véleménye ellenére senkit sem engedne ki. Fel sem tudom fogni, miért nem jutott ez a megbeszélések során a tanári kar eszébe. Patrónusom ezt az érvet is továbbítani fogja a tanári megbeszélésre.

Nyilvánvalóan nem kicsi azoknak a száma, akik csak úgy utálják az egész kijárási tilalmat, s ők nem azok, akik dohányozni vagy fűügy miatt járnak ki (utóbbira az idevágó beszámolórészletben lesz utalás): azoknak a legrosszabb ez, akik csak a „kínaiba” vagy a „cébéába” akarnak kimenni. Persze jelen esetben ők képviselik azt a szürke tömeget, akik felett oly könnyű elsiklani egy döntés meghozatalánál, de ez nem változtat azon, hogy őket érinti az egész a legkevésbé, és mégis ők azok, akik a leginkább megérzik a kapu preventív hatását.

Íme az iskola éves beszámolójának idevágó részlete (mivel bárki letöltheti az AKG főoldaláról, természetesen gond nélkül megjelenhet itt is):

"Először fordult elő, hogy néhány felső éves tanuló rendőrségi razzia során „drog-ügybe” keveredett (füveztek), s bár maga az esemény hétvégi esti buli története volt, a vizsgálatok során kiderült, hogy az iskola környékén is megjelentek nem kívánatos külső kapcsolatok, emiatt kénytelenek voltunk napközben bezárni az iskolát."

Az irományaimhoz egyre aktívabban hozzászóló Baranyai István nem tudom, korábbi bejegyzésem melyik részét érezte hazugnak és összeesküvőnek. Ha erről a mondatra gondol: „a hivatalos kommunikáció szerint a rendőrségi vizsgálat idejéig [szerelik fel] a kapucsengőt”, akkor ismét csak azt tudom reagálni, hogy velem ezt közölték csibén. Ezt mondjuk egyébként sem érzem összeesküvő gondolatnak. Az írásom többi részét azonban alátámasztja a tanári beszámoló is. Nem értem hát a problémát.

A kommünikéhez már mindent leírtam, amit leírni szándékoztam. Már csak egy apróságot jegyeznék meg. Tudtátok, hogy egyesek szemében az iskola a kapuügy miatt elvesztette a személyiségközpontúság képét? Szerintem ez túlzás, de léteznek ilyen hangok is.

A dokumentum egy része egyébként teljesen a blog portfóliójába vág. Az oldalsávban megtalálhatjátok.

0 Tovább

TooNormal2010. október 19. 19:53

Szimptómák – S újra szól a kapucsengő

Emlékeztek még az iskola ajtajára, ahol a kijárás mára már nehezebb, mint volt, köszönhetően egy rendőrségi vizsgálat állandósult fejleményeinek? A dolog fokozódik, forrnak az indulatok – avagy hogy határoz a tantestület, ha túl sok listát kap a portás?

Mint itt már olvashattátok, azok után, hogy egy diákot megtalálnak egy kocsmában némi illegális tudatmódosítóval, forrásaim szerint eladásra készen állva, a hivatalos kommunikáció szerint a rendőrségi vizsgálat idejéig „felszerelik a kapucsengőt és ebédszünetben (...) nem lehet kilépőcédula nélkül elhagyni az iskolaépületet” (idézet a témával korábban foglalkozó posztomból). A kapu aztán hogy, hogy nem, itt marad, kilépőcédulával, mindennel.

Hogy pontosak legyünk, nem csak ebédszünetben nem lehet kimenni, hanem fél kettőig, amikor a tanítás a legtöbb embernek véget ér. Igen ám, de nem is olyan kicsi az a csoport, akik már hamarabb mehetnének haza – mi például keddenként 11:45-kor már be is fejeztük a napot, sőt, van, aki 10:50-kor. Szerencsétlen portásnak ennek kezelésére átnyújtottak 6-8 listát rajta névsorokkal több évfolyamról, s lévén portás, ő aztán nem fog tudni minket a nevünk alapján beazonosítani – elvégre sosem hallja azokat. Ráadásul, mint ma megjegyezte, s ez számomra is teljességgel érthetetlen, nem névsorban vannak a listák, megduplázva a névkeresésre szánt időt. Közben persze meg van, aki sutyiban kirobog. Szó mi szó, ez a felállás minimum problémásnak nevezhető.

Na de nem kell félni, jön az új rendszer! Már tizedik elején is rebesgettek be- és kilépőkártyákat leolvasóval, nos, a kártya az jön is.

Itt le kell szögeznem, hogy engem ez az egész nem annyira érint. Nem érzem praktikusnak és helyesnek a megoldást, de nem omlik össze körülöttem a világ emiatt a megoldás miatt. A nagy többség azonban már a kilépőcédulás rendszert is eretnekségnek érezte (s volt, aki kiírta MSN-mottónak, hogy „Kapucsengő? Mi ez, zárda????” , amit már majdnem olyan mókásnak találtam, mint a Bödőcs-féle „Mi lesz a következő? A KENYÉR?!”-t annak idején), s most aztán pláne kiakadtak. S bár nem értem, miért, ez a felállás nyilvánvalóan felfoghatatlan egy személyiségközpontú suliban. Ha ezt így folytatják, be kell, hogy zárjon a suli melletti CBA, mert vevőinek 70%-a nem tud kimenni vásárolni.

Ez teljességgel spekuláció, de nem a sajátom, mindenesetre elgondolkodtató (igen, itt eddig a "meggyőző" szó szerepelt - a szerk.): talán történt valami, amiről minket nem tájékoztattak. Bár az eredeti verzió az – erősen túlzás – emberrablás gondolatát vetette fel, de enyhébb formában még lehet is benne valami. A suli melletti gyalogátkelőhelyen rendszeresen történnek balesetek, nehéz ott gyalogosnak lenni. Annak idején a szülők egyhangúlag nem akarták, hogy az évfolyamunk tagjai kimehessenek a CBA-ba – pedig oda még csupán a járdaszigeten is el lehet jutni, az elütés kockázata így, lássuk be, minimális. Mindezt úgy, hogy más évfolyamokról kijárhattak.

Lehet, hogy egy ’fontos embert’ – s ezt a terminust mindenki értelmezze maga – baleset ért a kínai büfé felé menet a gyalogátkelőhelyen, s emiatt a tanárok totális óvatosságra váltottak? Most meg már csak a praktikum vezérli őket?

Na de vissza a tényekhez! Ha feltételezzük, hogy a korábban már kitárgyalt imagevédelem érdekében, s még azért állították be ezt a rendszert, mert (ami tényleg probléma volt, de érdekes módon csak a „petyhüdtkezűbb” tanároknál engedték meg maguknak a diákok) a boltban vásárló gyerekek rendszeresen elkéstek az ebédszünet utáni óráról, akkor… akkor sem oké. Ez volt a félhivatalos magyarázat, s csupán spekulálnék, ha azt mondanám, nem igaz. Én csak annyit jegyeznék meg, hogy ez egyáltalán nem egy „AKG-s” megoldás. Nem is azért, mert tüneti kezelést nyújt, s nem oldja meg a problémát; nem is azért, mert tiltás; egész egyszerűen azért, mert a helyzet kommunikációja értékelhetetlen.

Személy szerint egy érthető, egyértelmű miértre vágyom, ami megmagyarázza, miért mondták először, hogy csak ideiglenes a kapuzárás, valamint azt is, hogy mi az oka, harmadrészt azt is, hogy miért jön most a kártya. Attól tartok azonban, ez csak keveseknek lenne elég. Sokan vannak, akik számára az egész helyzet elfogadhatatlan, s ezt is meg tudom érteni. Amíg nem tudom a pontos okokat, nem tudok jobb megoldást ajánlani – egyelőre csak azt tudom javasolni, egyértelműsítsük a szituációt. Ha ez megvan, visszatérhetünk arra, milyen formában érdemes egy ilyen intézkedést meghozni.

Egy ötletem azért van.

Mit szólnátok, ha azokat, akik rendszeresen elkésnek az ebédszünet utáni órákról, nem engednék ki? Igen, már megint a szokásos szövegelésem a következményekről – pozitívakról és negatívakról egyaránt. Túl ortodox lennék? Még mindig? Ne haragudjatok rám.

0 Tovább

TooNormal2010. július 15. 12:34

Amiről nem beszélünk – 2.: A lélegeztetőgépen tartott fesztivál

Normális helyen ha valami nem működik, ha már nincs rá érdeklődés, elkönyveljük a tanulságokat és abbahagyjuk. Egy liberális iskolában azonban egy lassan érdektelen közösségi programot úgy kívánják megmenteni, hogy kötelezővé teszik.

Annak idején, jóval azelőtt, hogy még elkezdtem volna tanulmányaimat az AKG-ban, a Tavaszi Fesztivál egy népszerű közösségi program volt. A különböző nyelvi csoportok előadásától kezdve a zenei koncerteken át a filmvetítéseken keresztül egy igazi szociális méhkas volt ez az összejövetel, de napjainkra az embereknek valahogy akadt jobb dolguk is, mint hogy iskolatársainak produkálják magukat. Az időt a barátaikkal töltötték, általában egy jó „menő” vízipipa társaságában vagy egyéb hasznos (akár tényleg hasznos) elfoglaltsággal ahelyett, hogy az AKG-ban okoskodtak volna késő délutánig.

Az idősebb és régóta ott tanító tanárok szomorúan látták a Tavaszi Fesztivál hanyatlását, az őszi könnyűzene iránti csökkenő érdeklődést is. Idénre a Tavaszi Fesztivál csupán pár angolcsoport órán kitalált akármijéből (a mi csoportunk is csinált valamit, néhány párperces jelenet adaptálása pár órányi munkával, pocsékul, jeleztem is, ebben látványosan túl kevés az energia, hogy részt vegyek benne), a tizenegyedikes nyelvi csoportok kötelező előadásain és a színházcsoportok (akik konkrétan ezért a fesztiválért léteznek) produkcióin kívül mára már szinte nincs is önálló kezdeményezés.

Ahelyett, hogy hagyták volna csendben és szépen meghalni a fesztivált, a tantestület lélegeztetőgépre tette. Először is az egyik témahetet annak szentelték, hogy a kilencedik osztály megszervezze a fesztivált. A témahét jóval a fesztivál előtt volt, a végén egy „gálával”, ahol előadtuk azt, amit a héten csináltuk. Mi remekül szórakoztunk a témahét során, erről is van bejegyzés. Lényeg a lényeg, ott és akkor kijelentették, hogy onnantól kezdve, hm, rendszeresen a kilencedik osztály fogja tartani a Tavaszi Fesztivált. Mert miért ne? Legalább lesznek programok, hm?

Ez azonban nem volt elég. Hiába volt megint egy halom produkció és „produkció”, amin részt lehetett venni, senkit sem érdekelt. A tanárok nagy terve nem jött össze, ez az új kis hagyomány nem volt elegendő a fesztivál fenntartására. Az AKG teremtett egy új hagyományt, hogy a régi hagyomány megmaradjon. Ez azonban nem volt elég. Az iskola ragaszkodik sajátos hagyományaihoz, mint például a nyitás. Azt érdeklődéstől függetlenül meg lehet tartani, a fesztivált azonban nem, így hát még valamit ki kellett találni, hogy életben maradjon: kötelezték a gyerekeket, hogy részt vegyenek rajta. Nem arról van szó, hogy ott kell lenni, lévén tanítási nap - ez kevésnek bizonyult.

Az erőltetett fesztivál a másodvonalbeli programokkal – kötelező. Ez nem újdonság. Az újdonság az, hogy most már a faliújságra kirakott, szép rózsaszín programlistán be kell jelölni, mikor melyik programra akarsz menni - illetve érdeklődés híján melyikre fogsz menni. Az AKG újabb közösségi, személyiségközpontú hagyománya menekült meg a csúnya, érdektelen, értetlen, éretlen gyerekektől.

Ja, hogy senkit sem érdekel? Nem baj. Igazán nem halunk bele, nem?

Az egy dolog, hogy a tanárok vállaltan képtelenek felügyelni és ellenőrizni, tényleg részt veszünk-e a programokon. A baj igazából az, hogy ettől az emberek nem fogják megszeretni a programot! Igencsak egyértelmű jele a fesztivál állapotának, hogy kell egy szervező évfolyam és külön kötelezővé kell tenni a bejövetel mellett a programok megtekintését is. Az egész értelmetlen! Erőltetett! Csupán néhányan vannak, akik kötelezés nélkül programot csinálnak és már csak az iskolaközösség kisebb részét érdekli az egész! A tanárok reakciója? Egy évfolyamnak kötelező programokat csinálnia, a többinek kötelező néznie!

Gratulálok, igazán liberális és személyiségközpontú megoldás! Állva tapsolok! Komolyan azt gondoljátok, hogy ha így folytatjátok, az segíteni fog és újra érdekelni fog minket a fesztivál?! Mindenki menekül, amint tud!

Hacsak nem történik valami radikális változás, a fesztivál nem fogja megérni az érettségimet. Mit gondoltok, Dr. House tudna még segíteni?

0 Tovább

«‹

›»

Apám Kurva Gazdag

Brrrrrr, a csengő

A kilépőkártya és a vele járó nevelési elvek

Még egyszer az ajtóról

Szimptómák – S újra szól a kapucsengő

Amiről nem beszélünk – 2.: A lélegeztetőgépen tartott fesztivál

Apám Kurva Gazdag

Legfrissebb bejegyzések

Utolsó kommentek