A legtöbb iskolában van kapucsengő. Nálunk nem volt (egyik iskolámban sem). Egy jó darabig az AKG-ban sem volt. Most azonban minden liberális (pardonbocsánat, személyiségközpontú) elv ellenére van. Érdekes mellékzöngékkel.

A kapuügyben történt új fejleményekről írt posztok hamarosan érkeznek.

Engem sosem érintett a csengő, ugyanis otthoni kajából ebédelek és nem megyek ki a CBA-ba ebédszünetben. Cigarettázni sem cigarettázom. Engem tehát teljesen hidegen hagy a csengő és a vele járó regulahalmaz, a péntek délutánok kivételével. Hogy mi ez a csengő és milyen regulahalmazról beszélek? Kezdjük az elején.
Adott egy tanuló. Őt és barátait egy szórakozóhelyen (kocsmában - a szerk.) előállítják, mert kisebb mennyiségű fehér porral (nagyobb mennyiségű illegális tudatmódosítóval - a szerk.) flangálnak. Természetesen az AKG szellemiségével összhangban nem vágják ki őket, mint macskát szarni, megbeszélés, ilyen-olyan terápia, pár hónap múlva talán megint. Gondolom, nincs elkárhozott lélek, mindenkit megpróbálunk megmenteni. Oké. A dolog következménye az, hogy felszerelik a kapucsengőt és ebédszünetben többé nem lehet kilépőcédula nélkül elhagyni az iskolaépületet.
Nem kilépőcédulának hívják, hanem ennek is van valami frankó, személyiségközpontú neve. Mégis, annál a kifejezésnél maradnék, amit már az Abigél bentlakásos iskolájában is oly stílszerűen és helytállóan használtak Szabó Magda alakjai. Ez ugyanis tökéletesen leírja a helyzetet: ha ki akarsz menni az épületből, akár csak fél percre is a kocsihoz, kell egy papír a patrónus aláírásával, hogy [gyerek neve] [ettől eddig] elhagyhatja az iskolaépületet [tanár aláírása]. Már külön formanyomtatványa is van ennek az egésznek. Eleinte csupán a rendőrségi vizsgálat következményeként, rövidtávú dologként emlegették a csengőt és a kilépőcédulát, de valahogy ottmaradt. Nem is volt kedve eltűnni.
A korgó gyomrú gyermekek szívása M. szavaival élve egyéni szociális probléma. Akik azonban érdekesebbé tették az egész szituációt, azok a cigarettázók voltak. Nekik törzshelyük ugyanis a suli melletti CBA, az iskolaépületben ugyanis igencsak visszás lenne dohányozni. Az ajtók bezárása után jöttek a vécék, mint a gyors slukkok helyszínei. Később a konyhán keresztül(!) szöktek ki egészen addig, míg ezt a lyukat nem foltozták be a tanárok.
Folyamatosan zajlik a macska-egér harc, ahogy az iskola – a gyerekek egészségének és (vállaltan!) image-ének védelmében – próbálja megakadályozni az iskolán kívüli dohányzást. Egyes tanárok (például Nó.) órái előtt és után csendőrként körbejárja a vécéket, dohányos kölköket keresve. Az egészben persze az a legizgalmasabb, hogy értékelhető konklúzió és következmény nélkül zajlik az üldözősdi.
Most mondhatjátok, hogy „jaj, L., hiszen te még nem csináltál semmi rosszat (vagy csak nem kaptak el semmiért), honnan is tudhatnád, talán több megy ott, mint lelkizés”. Touché, elfogadom. Mégis, vajon akkor miért az a köz álláspontja, hogy ilyenkor amúgy sem történik semmi, csak beszéltek egy kicsit a patrónussal és minden megy tovább? Senkit sem láttam még a cigaretta miatt kicsapni, vagy akármilyen büntetés által sújtani. Nem is kötelező ezért büntetni a gyereket, nem. De akkor mire fel ez az álszent, szemforgató üldözősdi? Keresitek, elkapjátok, ejnyebejnye, majd vissza az első mezőre? És ha nem így van, és tényleg van büntetés, akkor mire fel él bennünk a „büntetésként beszélgetés” képe és a tanárok miért nem változtatják meg? Gyakorló pedagógusok tudhatnák, hogy ha azt hisszük, nincs büntetés, a fenyegetés fikarcnyit sem fog számítani.
Nemrég édesapámmal folytattam egy beszélgetést a tárgykörről (a blog jó ismerője). Nagyjából az alábbi párbeszéd zajlott le köztünk:
„- Komolyan, ha el akarják kapni a cigizőket, szerintem lennének olyan szülők, akiket zavar ez annyira, hogy összedobnák a pénzt egy-egy füstjelzőre az összes klotyóba. Én magam örömmel veszek egyet, mennyi az, nyolcezer forint?
- Jó, de látod, hogy semmi következménye nincs.
- Ez a baj.”
Még egy külsős is így látja. Kedves tantestület, ha ez egy fals kép, javítsák ki, mert ez árt az iskola image-ének, nem a cigarettázó gyerekek! És ha nem fals, akkor meg mire fel a szemforgatás?